Idén, március utolsó vasárnapján, 24-én tartottuk meg a IV. Vitányvári Vármentő Napot, ahol folytattuk a már megszokott tavaszi növényzetrendezést. Az eddigi alkalmak során már megtisztítottuk a vár tíz méteres környezetét, az idei terv pedig e terület határainak kiterjesztése volt egészen a sáncok vonaláig. Sajnos az időjárás nem törődött a naptár mutatta dátummal, hiszen egész nap fagypont közeli hőmérséklet volt, amit az időnként feltámadó szél tett még „kellemesebbé”. Az eső lába már hajnal óta lógott, az ég kékje pedig még a távoli horizonton sem látszott ki a felhők mögül, így csak reményeinkben bízva indulhattunk el a helyszínre.
Október 14-én, vasárnap immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Vármentő Nap a Vitányvár Baráti Kör szervezésében. A már hagyományosnak mondható, évente kétszer megtartott eseményen a fő cél a szokásokhoz híven a vár környezetében található növényzet ritkítása, rendezése volt.
2012. július 28. és augusztus 5. között a tatai Kuny Domokos Megyei Múzeum és a Vitányvár Baráti Kör Egyesület közös szervezésében megvalósult az I. „Ásd a várad!” Vitányvár Régészeti Hét, mely – ahogy a sorszám is mutatja – várhatóan egy éveken át tartó feltárássorozat első eseménye volt. Az egyesület tagjain kívüli a további önkéntes segítők toborzása tavasszal kezdődött, hogy az ásatáson biztosítani lehessen a kellő létszámot az elvégzendő munkákhoz. Így a régészekkel és a múzeum által biztosított dolgozókkal együtt a több mint egy hétig tartó feltárás során átlagosan naponta 15 fő dolgozott a területen.
Ismét együtt a csapat. Vasárnap reggel van. Már régen készültünk erre a napra, amikor végre újból tehetünk valamit Vitányvárért, melynek megmentését tűztük ki célul.
Végre eljött ez a nap is az Egyesületünk számára. A nap, amelyen tényleg tevékenyen tehetünk a Vitányvárért. A Várért, amely oly sokunknak kedves gyerekkorunkból, a diákévekből, a túrázások idejéből, melyet akár még otthonunkból is láthatunk. A Várért, ahol még soha nem volt régészeti feltárás, amelyre még egyetlen forintot sem költött senki, hogy megvédje – legalább időlegesen – az idő mindent felőrlő vasfogától, amely még mindig büszkén magasodik a Vértesben.
