Ismét együtt a csapat. Vasárnap reggel van. Már régen készültünk erre a napra, amikor végre újból tehetünk valamit Vitányvárért, melynek megmentését tűztük ki célul.

 

Tavaly október óta folyamatosan egyeztettünk és szerveztük a programot, hogy a vár környéke ismét visszakaphasson valamit a régi képéből: a szabad kilátást a várból és egyúttal rálátást a várra. A régi időkben ez azért volt fontos, hogy az ellenséges erők minél nehezebben tudják észrevétlenül megközelíteni a várat, a sáncok környékét fürkésző védők azonnal észrevehessék a betolakodókat. Egyúttal a messziről kivehető, a környező vidéket uraló épület már távolról is éreztette hatalmát a hajdan volt korokban a környékben élőkkel, az átutazókkal, kereskedőkkel.

Fő célunk az volt, hogy amennyire lehetséges, a vár újból látható legyen az azt körülvevő területekről, minél inkább mutathassa magát, bár már nem a hajdan volt behódolóknak, hanem a ma emberének, a várkedvelőknek, a turistáknak.

Újra itt vagyunk, hogy közelebb jussunk célunkhoz. Új arcokkal is találkozunk, akik az első alkalommal még nem voltak itt. Az időjárás nem a legjobb, hideg szél fúj, és az eső is szemerkél. A kellemetlen idő ellenére elindulunk a várhoz, remélve, hogy a szórványos záporok elkerülnek minket.

A várhoz érve már várnak bennünket a Vértesi Erdő Zrt. munkatársai, akik a hétvégi időpont ellenére is eljöttek, hogy segítsenek minket szakmai tanácsaikkal, szakértelmükkel. Ezúton is köszönjük az együttműködést.

A feladatok megbeszélése után a munkát a vár keleti végénél, a turistautak bekötésénél kezdjük. A vártól számított 7-10 méteres körzetben a megadott átmérőnél kisebb méretű növényeket irtjuk, majd a levágott ágakat, fadarabokat az említett határvonalon kívülre húzzuk. A munkaterületen csak a lassan növő nemes fákat hagyjuk meg, melyek kis méretük ellenére akár száz esztendősnél is idősebbek lehetnek, csak a köves, gyér talajon nagyon lassú ütemben fejlődnek.

Jól haladunk, de alaposan el is fáradunk. Minden egyes vastagabb ággal meg kell küzdenünk, mivel nem adják könnyen magukat. Ha sikerül levágnunk egyet, már visszük is a terület szélére, hogy munkánk eredménye minden idelátogató számára látható legyen, örömet szerezzen. A lehúzott fahulladékot egy későbbi alkalommal fogjuk végleges helyére elhelyezni, ahol majd a természet fejezi be a takarítást.

Délben már egészen jól állunk. Nemcsak a keleti, hanem már szinte a teljes déli oldal készen van. Ezen a részen volt a legerőteljesebb a bozótos, ám most ez a várfalszakasz is feltárult a szemlélők számára. A magunkkal hozott szendvicsek és innivalók elfogyasztása és egy kis pihenő után folytatjuk a munkát a nyugati, majd az északi oldal megtisztításával. Ez sem könnyű feladat, de nem fog ki rajtunk. Délután négy óra van, mire körbeérünk a vár körül: Készen vagyunk!

Amíg a tavalyi I. Vármentő Napon sikerült megszabadítani a várat a szétszórt szeméttől, most az oda nem illő, elburjánzott fásszárúak nagy része is eltűnt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a várhoz kapcsolódó elmúlt évszázadok egyik legnagyobb munkája elején járunk: célunk ennek a történelmi emléknek, kulturális örökségnek a megmentése, rekonstrukciója.

A mai napi tevékenységünk hasznosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nap folyamán a várhoz látogató turisták közül többen is elismerően és támogatóan szóltak hozzánk, biztattak, hogy ne hagyjunk fel jobbító összefogásunkkal. Nem fogunk, mert látjuk, hogy munkánk sokaknak szolgál örömére.

Továbbra is folytatjuk megkezdett utunkat a hivatalos és szakmai szervekkel karöltve, amelyek felügyelik, tanácsaikkal, tapasztalatukkal segítik a munkálatok elvégzését, így minden bizonnyal további eredmények születnek majd a várakat kedvelők számára.